Amint beléptem, azonnal megcsapott. Körbenéztem. A pultok sokaságától megbódulva kezdtem meg utamat a halott haltenger folyosóin. Bárdok suhanása, vér és toccsanás, mindenfelől kiabálás. A csillagszemű kardhal nevetségesen és magányosan feküdt a hófehér asztalon, félbevágott testéből a vér kicsordult. Éles orrára hungarocell került, nehogy figyelmetlen vásárlójában később kárt tegyen. Eközben a halárus kitartóan beszélt hozzám, magyarázott, olaszul. Illetve szárdul. Én azonban nem figyeltem rá. Máshol járt az eszem, másfelé figyeltem.
Egy kis garnélarákra. Egy pálcikára feltűzve hevert, teste kifacsarodva és kicsavarodva, mint aki éppen cigánykereket hány. Mellette társai ugyanebben a pózban feszítettek a tört jégtömeg tetején. Akiknek nem ez a megtisztelő, hanyattfekvő testhelyzet jutott, azok tehetetlenül előrehajolva, lábaikat maguk alá hajtva nyúltak ollóikkal előre, miközben fekete gombszemeikkel meredten bambultak előre.
A garnélák mögötti kis halak nyálkás testükkel, egymásra tornyosulva feküdtek a tengeri hínárok fojtogatása közepette. A vevő szép csomagolásnak gondolhatta a zöld szálakat, miközben a szerencsétlen halacskák ijedten meresztették szemüket az égre. Tátott szájjal tömörültek, feszültek a pult kis részén, amit a kiszolgáló nekik szánt.
Mellettük egy hálóban hánykolódó polip nyögte az utolsókat. Nyúlós és nedves karjai egymásba fonódva nyugodtak a fekete háló lukacsaiban. Hatalmas, fehér pöttyökkel tarkított feje szétfolyt, melyet néha arrébb mozdított, mikor árusa megzavarta csöndes gyötrelmét.
A következő asztalnál óriásrákok hada tárult a szemem elé. Éles ollóik lassú táncot lejtettek. Még éltek, de utolsó kapálózásaik voltak ezek a mozdulatok. Az eladó megfogta az egyik állat pajzsát, kicsit megpiszkálta, amitől az hirtelen rákapaszkodott a kezére és nem eresztette el. Szorította, némán segítségért kiáltott, szenvedése azonban nem enyhült. Legalább próbálkozott, gondoltam magamban. A hóhér azonban lerázta magáról, és a bárdja után nyúlt. Már nem volt sok hátra szegény pára életéből. Végül gyilkosa egy határozott mozdulattal kettészelte páncélos testét.
A vásárlók csak szemlélték a színes tetemet, vörös tempera volt az, mit maguk előtt láttak. Magam is köztük álltam. Csak amikor a jégtörmelék magába itta vérének minden cseppjét, akkor eszméltem rá a piacot jellemző sokszínűségre, az intenzív árnyalatokra, erre a színpompás, tarka-barka, cifra világra. Itt egy kis vörös, amott meg türkiz, aztán a kagylók hússzíne, a halak pikkelyeinek ezüstös csillogása. Gyönyörű látvány volt a maga morbidságában, beteges szépségében.
Megkaptam a húst és az élményt, amiért odamentem, sőt, sokkal többet is annál. Utam végeztével, hátrapillantva, már nem is tűnt olyan zordnak a hátrahagyott kavalkád. A halálbarlangból kifele menet végül három szelet lazaccal a szatyromban és vegyes érzésekkel, mosolyogva indultam haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése